3800 nap. Kereken ennyit töltöttem el a Welcome Band gitárosaként. Ez 10 évet és még egy picit jelent: 2006. auguusztus 7. - 2017. január 1. Megpróbálom röviden összegezni ezt a korszakát az életemnek.
Előzmények...
Körülbelül 2002-2004. volt az, amikor csatlakoztam a zenekarhoz. Először csak hallgatóként jöttem apuval (18 évig dobolt a zenekarban és egyszerre hagytunk fel vele), majd elkezdtem road-olni is. Ekkor már pár éve gitároztam és figyeltem, hogy a Madarász Norbi miket varázsol a gitáron. Közben ragadt rám valami a rock and roll életformán kívül is. 2004-ben életem egyik meghatározó pontja következett be, amikor a 15. születésnapi koncertek együtt játszhattam a példaképeimmel és barátaimmal; az előbb említett Madarász Norbival és Daczi Zsolttal.
Ebben az időszakban már volt, hogy koncertenként 1-2 dalnál elkaptam a Norbitól a gitárt. Filmbe illő jelenetek voltak ezek, amikor a színpadra néztem és láttam, hogy a int: "Fejezd be!" ...ez sugárzott le a tekintetéről. Nagyon büszke voltam magamra. 2006-ban szó szerint egy ütésre megváltozott a Welcome Band addigi felállása. Egy számunkra ismeretlen férfi kötözködősen erősre itta magát és a baseball-ütővel minden előzmény nélkül leütötte a Norbit, aki hónapok alatt épült csak fel.
25. éves a Welcome Band - Foto: Kiscs |
Van még egy hónap a nyárból és lassan kezdődik a klubszezon. Valakit kellett találni a gitáros posztra. A következő koncert 6 nap múlva. Attila († 2015.) megkérdezte, hogy be tudom-e vállalni. Nagy feladatnak tartottam, de nem lehetetlennek, mert már évek óta hallgattam a játszott számokat. Már fejben tudtam, hogy mikor mi is fog történni. Összesen 4 próba volt az első koncertig, abból csak 1 volt olyan, hogy teljes volt a létszám. A többit Attival próbáltuk ketten. Bátaszéken a Camel bárban volt a debütálásom. Szűkösen fértünk el. Volt jó pár bakim a buli alatt, de az emberek megtapsolták az összeset, mert hallották, hogy mi a volt a múltheti szituáció. Különben is mindenkit ismertünk ott legalább arcról. Sok koncerten, bálon és lakodalmon voltunk túl. Kezdtem beilleszkedni: elmúlt a lámpaláz, tudtam fejből a műsort. A Norbi úgy döntött, hogy nem jön vissza a zenekarba. Ez volt nekem az igazi leigazolásom a Welcome-ba.
2014. Daczi Zsolt szoboravató @Ben Joe Bar, Kiskunhalas |
2015. augusztus 1. - a lakodalmam |
Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Atti posztját az unokaöccse Nánai Ádám (alias Ádibaba) töltötte be. A szervezést pedig én vállaltam magamra. 3800 nap kellett hozzá, hogy eljussak a nullától a kilépésig. Távolabbról nézve lehet, hogy majd fogok újabb poszttal is előállni. Sok sikert az új Welcome Band-nek.
ui: A legjobb az volt az egészben, hogy apuval ennyit együtt játszhattam, ami nem ért véget.